Isten:

 

Az ember mindig is hitt valami magasabb, érzékfelettiben, teljesen mindegy, hogy megszemélyesített, vagy személytelen isten-elképzelésről volt szó. Az ember mindig annak tulajdonított hatalmat, amit nem tudott felfogni vagy megérteni, és olyan ódon, ahogyan éppen nézete megengedte. Ilyen módon jöttek létre a különböző népek istenségei, jók és gonoszak (démonok). Az idők folyamán így tiszteltek az illető nép mentalitásának legjobban megfelelő isteneket, angyalokat, demiurgokat és szellemeket, tekintet nélkül arra, hogy a valóságban vagy csak a képzeletben léteznek. Az emberiség fejlődésével összezsugorodtak isten-elképzelései, különösen, amikor a tudomány olyan jelenségre adott magyarázatot, melyeket azelőtt az isteneknek tulajdonítottak. A történelem megszámlálhatatlan isteneszmét mutatott fel.

   Forduljunk az isteneszme felé mágikus szemszögből. Az egyszerű emberek az isteneszme arra szolgál, hogy támaszt vagy támpontot nyújtson szelleme számára, hogy ne legyen a bizonytalanságban, vagy el ne vesszen. Ezért marad számára Istene mindig megfoghatatlan, elképzelhetetlen. Másként van ez a mágusnál, aki minden oldalról ismeri Istenét. Nemcsak, hogy a legnagyobb hódolattal adózik Istenének, mert tudja, hogy annak képére teremtett, tehát maga is Istennek egy része, hanem legmagasabb ideálját, legmagasabb kötelességét és legszentebb célját abban látja, hogy Istennel eggyé váljon, istenemberré legyen. Az Istennel való egyesülés szintézise: az isteni eszméket, kezdve a legalacsonyabb szinttől a legmagasabbig, olyan fokon kiképezni, ami lehetővé teszi az eggyé válást az univerzummal. E mellet mindenkire rá van bízva,, hogy individualitását feladja-e, vagy megőrzi. Az olyan nagyságok, akik ezt elérték, általában csak valamilyen meghatározott, szent feladat vagy küldetés kedvéért térnek vissza a Földre.

   A beavatott mágus felemelkedésében egyben misztikus is. Ha történetesen fel akarja individualitását, csak az eggyé válással mehet önként a feloldódásban, amit az okkult terminológia misztikus halának nevez.

   Mint ahogyan látjuk, az igazi beavatottsághoz nincsen sem misztikus, sem mágikus út, csak egy, egyetlen igazi beavatottság van, mely mindkét fogalmat összeköti, ellentétben a legtöbb misztikus és szellemi irányzattal, melyek meditációval vagy más módokon mindjárt a legnagyobb problémával foglalkoznak anélkül, hogy a legalsó fokozatot átdolgozták volna. Ez olyan, mint hogyha valaki mindjárt az egyetemi tanulmányokat kezdené anélkül, hogy előzőleg legalább az elemi osztályokat elvégezte volna. Az ilyen, egyoldalú iskolázottság, az egyén alaptermészete szerint, a legtöbb esetben súlyos, néha egyenesen végzetes következményekkel jár. A tévedés fő oka, hogy a legtöbb ismereted keletről származik, ahol az anyagi és asztrális világot kevés figyelemre méltatva, csupán, mint Mayát (káprázatot) szemlélik. A részletekre itt nem lehet kitérni, mert ez a téma önmagában is meghaladná e könyv kereteit. Tervszerű, fokozatos fejlődéssel sem félresiklás, sem sikertelenség vagy rossz következmény nem vár ránk, mert az ember lassan, fokozatosan de biztosan megérik. Mármost az, hogy a beavatott krisztust, Buddhát, Brahmant, Allahot választja istenfogalmának, vagy bárki mást, az az ő személyes ügye. A beavatottság csak az eszmétől függ. A tiszta misztikus csakis a mindent átfogó szeretetben fog istenhez közeledni. A jógi is általában valamilyen istenszemlélet felé viszi az irány: a bhakti jógi a szeretetet és odaadást, a raja és hatha jógi az uralás és az akarat, az jnana jógi a bölcsesség és a megismerés útját járja.

   Tekintsük az isteneszmét a Tetragrammát, a Kimondhatatlant, a Legmagasabbat – mágikus szemmel, a négy elemnek megfelelően.

A TŰZ elvhez a mindenhatóságot és a mindenható erőt kell rendelni; a LEVEGŐ elvhez a bölcsességet, tisztaságot és világosságot, melynek aspektusából az általános törvényszerűség alakult ki; a VÍZ őselvének a szeretetet és az örök életet; a FÖLD elvének pedig a mindenütt jelenvalóságot, halhatatlanságot és ezzel az örökkévalóságot kell odaítélni. Ez a négy aspektus alkotja a Legmagasabb Istenséget. A legmagasabb Istenséghez vezető utat akarjuk fokról fokra bejárni, a legalacsonyabb szféránál kezdve, hogy gyakorlatilag elérhessük magunkban az isten-megvalósulást. Boldog, aki ezt még ebben az életében eléri. Senki se sajnálja a fáradságot, mert mindenki célhoz ér!